Abraham Kuyper – becenevén a „csodálatos Ábrahám” – mint lelkész és teológiai tanár, politikus és újságíró, egyház és egyetem alapító, miniszterelnök és államminiszter döntő módon járult hozzá a modern Hollandia politikai és társadalmi folyamataihoz. Az általa képviselt és kidolgozott neokálvinista szellemiség, amely Kálvin írásmagyarázati hagyományára nem mint teológiai irányzatra, hanem mint világnézetre tekintett, rányomta a bélyegét a 20. század elejének amerikai teológiájára is, mint ahogyan ihlető erővel látta el a Sebestyén Jenő nevével fémjelzett magyar történelmi kálvinizmus irányzatát is.

Korai évei

Abraham Kuyper 1837. október 29-én született a Rotterdamtól alig 20 kilométerre fekvő Maasluis-ban, ahol édesapja a Holland Református Egyház lelkészeként szolgált. Kuyper korai éveiben a holland társadalom tehát fordulatos társadalmi és politikai átalakuláson ment keresztül. Uralkodó szemléletté a liberalizmus vált, ami alól a fiatal Kuyper sem vonhatta ki magát.

Teológiai tanulmányai

Amikor apja nyomdokait követve megkezdte tanulmányait a leideni teológián (1855), családja tradicionálisan kálvinista gyökereit hátrahagyva a liberális teológia, a Bibliával szembeni kritikus szemlélet, elsősorban a Ferdinand Christian Baur (1792-1860) szellemiségét követő „tübingeni iskola” felé fordult. Tehetsége és szorgalma, valamint komoly egyháztörténeti érdeklődése révén tanulmányai végeztével a korai holland kálvinizmus jeles ismerőjévé vált, mégha annak nézeteivel a legkevésbé sem azonosult. Doktori disszertációjában, amit Kálvin és a lengyel reformátor, Jan Laski (1499-1560), egyházszervezeti modelljének összehasonlításából latinul írt (1862), Kálvinnal szemben Laski liberálisabb felfogása mellett tette le a voksát.

Szolgálatának kezdetei (Beesd és Utrecht)

A teológia elvégzése után megházasodott és egy gelderlandi kisváros, Beesd lelkipásztora lett (1863). Itt nagy hatással volt rá gyülekezeti tagjainak mélyen megélt kálvinizmusa, amely ráeszméltette arra, hogy a kálvinizmus nem pusztán szokás és tradíció, hanem a mindennapi életet meghatározó szellemiség. Kuyper, aki teológiai évei alatt megtapsolta egyik, Jézus istenségét tagadó professzorát, első szolgálati helyét öntudatos, ortodox kálvinistaként hagyta maga mögött 1867-ben.

Utrechtben töltött elkövetkező két szolgálati éve arról győzte meg, hogy a Holland Református Egyháznak gyökeres változáson kell átesnie. Habár a liberalizmus térhódítása miatt az egyház és állam közötti szálak részben fellazultak, az állam még mindig jelentős hatást gyakorolt a kvázi államegyházként funkcionáló református egyházra, elsősorban annak zsinatán keresztül. A holland állam újraszervezése után, 1816-ban kiadott királyi rendelet (Reglemente) megfosztotta önállóságuktól az egyházközségeket és presbitériumokat, és a kálvini presbiter-zsinati egyházkormányzat helyébe egy felülről vezérelt egyházszervezeti rendszert helyezett, amelynek élére a király által kinevezett tagokból álló zsinat került. Az egyház neve Gereformeerde Kerk-ről Hervormde Kerk-re, református egyházról „megújított-újjászervezett” egyházra változott, uralkodó szellemisége a racionalista és liberális teológiából táplálkozott. Kuyper károsnak ítélte meg az állami befolyást, amely szerinte a modernizmus eretnekségével fertőzi meg az egyházat, gyengíti egyházfegyelmét és elerőtleníti bizonyságtételét, igehirdetői és hitoktatói szolgálatát. Nézeteit 1868-ban röpiratban tárta a zsinati vezetés elé, miután az általa vezetett utrechti gyülekezet nem volt hajlandó magát az esedékes zsinati vizitációnak alávetni.

Érdeklődés a politika iránt

van Prinsterer és az elenforradalmi mozgalom

Az egyháznak a liberális állami befolyástól való függetlenítése mellett Kuyper a világi politika felé is fordult. Ebben meghatározó volt Guillaume Groen van Prinsterer-rel (1801-1876), az ellenforradalmi mozgalom vezetőjével való találkozása és szoros kapcsolata. Groen aggódva figyelte a holland liberalizmus megerősödését, amelyet párhuzamba állított a holland keresztyénség meggyengülésével. Sokat foglalkoztatta a francia forradalom; kiindulópontjául a hitetlenséget jelölte meg, amely a forradalom istenellenes lázadáshoz és az isteni rend feje tetejére állításához vezetett. „Forradalommal szemben az Evangéliumot” jelszava alapján az alkotmányos szabadság forrásaként és zálogaként a kálvinizmust jelölte meg.

Ellenforradalom és belmisszió

Groen szellemi hatása mellett az ellenforradalmi mozgalom másik táplálója a 19. század első felében kibontakozó holland ébredés – a Réveil – volt, amely a felvilágosodás optimista humanizmusával szembehelyezkedve a bűn és kegyelem tradicionális augustinusi-kálvini értelmezését helyezte előtérbe. A genfi gyökerű ébredési mozgalom a Dordrechti Zsinat 200. évfordulója alkalmából (1819) kapott nagyobb lendületet Hollandiában, főbb képviselői Isaac DaCosta (1798-1860) és Abraham Capadose (1795-1874) eredetileg portugál zsidó származású, meggyőződésből reformátussá lett értelmiségiek voltak. Mozgalmuk nemcsak a gyülekezeti élet megelevenedéséhez, hanem belmissziói szellemiségű oktatási és szociális intézmények, iskolák, gyerekotthonok, árvaházak alapításához is hozzájárult.

Az Ellenforradalomi Párt (ARP) megalapítása

Végül a mozgalom egyre inkább politikai arculatot öltött, zászlaja alá gyűjtve mindazokat, akik a teológia és egyház, de az élet egyéb területein is kiábrándultak a modernizmusból. A Réveil szellemiségét képviselők egy csoportja 1871-ben párttá szerveződött (Ellenforradalmi Párt – Anti-Revolutionaire Partij – ARP) amelynek Kuyper hamar a fő publicistájává vált. Először mint az annak szócsövéül szolgáló De Heraut (Hírnök) című egyházi hetilap szerkesztője, mígnem 1872-ben saját napilapot is indított De Standaard (Lobogó) címmel.

Lelkésszé választása Amszterdamban

Miközben cikkek sorával ismertette meg a közvéleményt mozgalma célkitűzéseivel, Amszterdam egyik legnagyobb gyülekezetének élére is meghívták lelkipásztornak. Első prédikációjában is az állam egyház feletti káros befolyását kritizálta és azt hangoztatta, hogy az egyházat meg kell szabadítani az államtól való anyagi és bürokratikus függéstől. A zsinattal szemben az egyházközségi presbitériumok egyházkormányzásban betöltött súlyának növelését követelte.


Politikai karrierje

Képviselővé választása

Az 1871-es választásokon még Kuyper és két párttársa nem jutott be az alsóházba, de 1874-ben az országgyűlés második legfiatalabb tagjává lehetett. Publicisztikái és politikai felhangoktól nem mentes prédikációi ekkorra már elismert közéleti személyiséggé tették, maga köré tudta csoportosítani az addig megosztott ellenforradalmi és liberalizmusellenes erőket. 1876-ban, Groen halála után ő lett az ellenforradalmi mozgalom és párt egyértelmű vezetője. Parlamenti felszólalásaiban egyaránt halottként bélyegezte meg a liberalizmust és a konzervativizmust, vagyoni cenzustól független, háztartásonkénti választójogot követelt, a gazdaság állami szabályozását és felsőházi képviseletet a szakszervezetek számára. Elkezdte az ARP programjának megfogalmazását, amelyet egy keresztyén tömegpárttá kívánt formálni.

Politikai nézetei és programja

Isten szuverenitása

Kuyper politikai programjának alapja Isten korlátlan szuverenitásának kálvinista tanítása. Kuyper szerint míg az egyén szuverenitása egyeduralomhoz és diktatúrához, a nép szuverenitása pedig anarchiához és forradalomhoz vezet, addig ahol Isten szuverenitása érvényesül, ott szabadság és egyenlőség uralkodik az emberek között. Kuyper erős történelmi szemléletmódja azt erősítette meg számára, hogy a kálvinizmus a múltban mindig az emberi egyenlőség és szabadság kivívójaként és garantálójaként funkcionált, gondolva itt elsősorban a holland és puritán szabadságmozgalmak példájára.

A család fontossága

Az egyén szuverenitásának elvitatása arra vezette őt, hogy ne az egyént, az individuumot tartsa a társadalom alapegységének, hanem a családot. Az individuum számára elképzelhetetlen a családja nélkül, míg az állam sem más, mint a családi kör kiszélesítése. Kuyper családcentrikus politikai elméletét a gyakorlatban azzal akarta megvalósítani, hogy minden családfőre ki akarta terjeszteni a Hollandiában akkor még vagyoni cenzushoz kötött választójogot. Míg szerinte a népszuverenitáson alapuló általános választójog az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban anarchiához vezetett, a vagyoni és társadalmi státuszhoz kötött pedig az Isten adta szabadság és egyenlőség korlátozását jelenti, addig a korlátlan családi választójog felel meg leginkább Isten világgal kapcsolatos akaratának. Kuyper törekvése a választójog kiszélesítésére a táborába gyűjtötte az általa oly sokszor „kisembereknek” (kleine luiden) nevezett kispolgári réteget, akik később politikai bázisát adták.

Revolúció helyett restauráció

Kuyper ellenforradalmi irányultsága nem azt jelentette, hogy az állammal szembeni mindenfajta ellenállást elítélt volna. Ezen a ponton is elfogadta Kálvin tanítását, az ellenállási jog gyakorlását, amely azonban számára nem „revolúciót,” a világ feje tetejére állítását, isteni rendből való kifordítását, hanem „restaurációt,” az Isten rendelete emberi szabadságot megüresítő zsarnoki rendszer félreállítását és a régi, eredeti isteni rend visszaállítását jelentette.

Harc az egyházi iskolák egyenjogúsításáért

Politikai karrierje kezdetén Kuyper túlhajszoltsága miatt idegösszeomlást szenvedett, ami másfél évig távol tartotta őt a közélettől. Dél-Franciaországban, Svájcban és Olaszországban tett pihenőútja után megújult lendülettel tért vissza Hollandiába, hogy felvegye a harcot az 1878-as oktatási törvény ellen.

Az új oktatási törvény egységesítette az iskolák felszerelését, tananyagát, szabályozta a foglalkoztatott tanárok számát. A megnövelt anyagi terhek mellett azonban csak az állami iskolák kormányzati támogatását tette lehetővé, hátrányos helyzetbe hozva ezzel az egyházi iskolákat és csorbítva a szülők szabad iskolaválasztáshoz való jogát. Kuyper aláírásgyűjtést kezdeményezett a törvénnyel szemben, aminek eredményeként a 122.000 regisztrált szavazóval bíró országban 305.000 aláírással megerősített tiltakozó petíciót nyújtott be a királynak. A király azonban a petíció ellenére is szentesítette a törvényt.

Egyetemalapítás

Kuyper a kudarc után lépéseket tett az állami iskolarendszertől független és önellátó kálvinista iskolarendszer életre hívására. Ennek koronájaként alakult meg 1880-ban az Amszterdami Szabadegyetem (Vrije Universiteit), amely a kálvinista szellemiségű felsőoktatást és minden állami támogatástól független működést tűzte ki célul. Kuyper az egyetem első elnöke és 1901-ig teológiai tanára lett.

Egyházszakadás

Az új egyetem állt annak a konfliktusnak a hátterében is, amely 1886-ban végül a Holland Református Egyházban szétszakadásához vezetett. Kuyper kritikáinak hatására az egyházban egyre nagyobb lett a szakadék a „zsinatiak” és a Kuyper vezette decentralista kálvinisták között. Az utóbbiak 1883-ban amszterdami gyűlésükön törvénytelennek mondták ki a zsinat működését és megegyeztek, hogy megszakítják vele a kapcsolatot, amennyiben gyülekezeteiket a zsinat részéről emiatt hátrányéri. Két évvel később a zsinat megtiltotta az Amszterdami Szabadegyetemen végzett teológusok számára, hogy lelkészek lehessenek a Holland Református Egyházban. Az ügy odáig mérgesedett, hogy a zsinat felfüggesztésekkel és a tanácstermük bezárásával próbálta ellehetetleníteni az ellene leginkább tiltakozó amszterdami presbitériumot.

A méltatlan bánásmód miatt felháborodott gyülekezetek presbitériumai 1886-ban kiszakadtak a Holland Református Egyházból és De Dolerende Kerk (Szenvedő Egyház) néven alapítottak új egyházat. Az így önállóvá vált mintegy 200 gyülekezet 170.000 tagja bár elvesztette a jogot korábbi egyházi tulajdonához, mégis sikerült állami támogatás nélkül fenntartania magát, míg lelkészutánpótlásáról az Amszterdami Szabadegyetem gondoskodott. A „Doleantie” 6 éven keresztül tartott, amikor Kuyper és követői Németalföld Református Egyháza (Nederduits Gereformeerde Kerken – Dolerende, régebbi magyar szakirodalomban sokszor „szigorú református egyház”) néven egyesültek a Holland Református Egyházból még 1834-ben kiszakadt Keresztyén Református Egyházzal (Christelijke Gereformeerde Kerk).

Összefogás a katolikusokkal

Az antitézis elmélete

Az oktatási törvény elleni aláírásgyűjtés nemcsak a Kuyper mögött felsorakozó ellenforradalmi és kálvinista tábort olvasztotta még inkább össze, de aláírói között sok volt a katolikus, akik szintén sérelmezték a liberális oktatáspolitika erőltetését és a felekezeti iskolák ellehetetlenítését. Ez arra vezette Kuypert, hogy nyitást kezdeményezzen a katolikusokkal való teljesebb politikai együttműködés felé. Kuyper szerint katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt fel kellett ismerniük, hogy az igazi ellentét – ahogyan ő nevezte „antitézis” – nem köztük, hanem a keresztyénség és a modernizmus között húzódik.

Politikai koalícióban a katolikusokkal

1888-ban Kuyper pártja a katolikusokkal kötött koalíció által megszerezte az alsóházi képviselőhelyek többségét és miniszterelnököt delegált Aeneas Mackay báró személyében (1888-1891). Mackay koalíciós kormánya engedélyezte az egyházi iskolák állami támogatását, amely az első lépés volt a felekezeti iskolák egyenjogúsítása felé, bár a majd negyven évig tartó „iskolaharcban” (schoolstrijd) a győzelmet csak Kuyper halála előtt három évvel érték el, amikor az 1917-es alkotmánymódosítás az állami és egyházi iskolák azonos összegű állami támogatását írta elő.

Szakadás az ARP-ben

A katolikusokkal való együttműködés ugyanakkor szakadást eredményezett az ARP-ben (1894). A Kuyper pártvezetését diktatórikusnak tartó távozók Savornin Lohman vezetésével Keresztyén Történeti Párt (Christlijke Historische Partij) néven alakítottak saját pártot. Bár a szakadás az ARP tagságának 40%-át magával rántotta, mégis hosszútávon a párt további erősödésére szolgált, mivel Lohman arisztokrata konzervatizmusa addig távol tartotta a pártól a kálvinisták progresszívebb elemeit. Az ő csatlakozásukkal és a liberális párt időszaki krízise által egy új ARP-katolikus koalíció élén Kuyper 1901-ben Hollandia miniszterelnöke lett.

Kuyper miniszterelnöksége

Kormányzása nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket. A vasúti munkások sztrájkjának erőszakos letörése (1903) sokakban megkérdőjelezte Kuyper a „kis emberekkel” (kleine luiden) való rokonszenvének hitelességét. Szintén csökkentette népszerűségét az alkoholos italok árusításának korlátozása is, bár Kuyper eredetileg teljes prohibíciót akart volna bevezetni. Saját hívei közül is egyre többen gondolták úgy, hogy Kuyper kálvinista elveinek megvalósításában túl messzire megy. A demokraták konzervativizmusát, a szocialisták sztrájk-ellenességét, az üzleti körök protekcionizmusát bírálták, aminek eredményeképpen az 1905-ös választáson az összes baloldali és közép-párt koalícióba lépett ellene.

Utolsó évei

Az ezáltal elszenvedett választási vereség után azonban újra felépítette pártját, amely a következő ciklusban újra miniszterelnököt delegált Theo Heemskerk személyében (1908-1913). Kuyper tovább folytatta képviselői munkáját az alsó, majd a felsőházban és a De Standaard szerkesztésével sem hagyott fel. 1908-ban I. Vilma királynő a megtisztelő államminiszteri tisztséggel tűntette ki Kuypert, ami sokkal inkább egyfajta független tanácsadói, mint igazán jelentős politikai pozíciót jelentett. Az I. világháborút, amelyben Hollandia semleges állam maradt, már mint politikailag tehetetlen kívülálló szemlélte, mint ahogyan az azt követő 1918 novemberi sikertelen szociáldemokrata puccsot is.

Hosszas betegeskedés után 1920. november 8-án hunyt el Hágában.


A neokálvinizmus

Kuyper 1874-ben – nem elvi okokból, hanem csak azért, mert az akkor hatályos törvények szerint lelkészként nem lehetett volna országgyűlési képviselő – politikai szerepvállalásáért feladta lelkipásztori státuszát, ugyanakkor továbbra is fontosnak tartotta a teológia művelését. Miniszterelnökké való megválasztásáig, több mint 20 évig tanított teológiát az általa alapított Amszterdami Szabadegyetemen. 1894-ben teológiai enciklopédiát adott ki (Encyclopaedie der Heilige Godgeleerdheid), amelyben bizonyságát adta annak, hogy a liberális teológiával való szakítása után sem szűnt meg a teológiát magas szinten művelni.

1898-ban a Princetoni Teológiai Szeminárium (Princeton Theological Seminary) Kuypert kérte fel a nagy tekintélyű Stone-előadássorozat megtartására, amelyet követően a Princetoni Egyetem (Princeton University) jogi díszdoktori címben is részesítette. Az ekkor megtartott hat előadás, amely egy évre rá írásos formában is megjelent, Kuyper neokálvinista gondolkodásának tömör és szemléletes összefoglalása. Az első előadás a kálvinizmust mint világnézetet mutatja be, míg a következő négy a kálvinizmus és a vallás, politika, tudomány és művészet kapcsolatát vizsgálja. Az utolsó a már elmondottak összefoglalásául és megerősítéséül szolgál.

A kálvinizmus mint világnézet

Kuyper számára a kálvinizmus egyedi és önálló világnézet, amelynek fontos szerepe volt a modern intézmények és kultúra kifejlődésében.

„A kálvinizmus nem állt meg az egyházi rend kialakításánál, hanem világnézetté növekedett, erejét nem csak dogmatikájának felépítésre használta, hanem olyan élet- és világszemléletet hozott létre, amely képes volt, s még ma is képes megfelelni mindazoknak a szükségeknek, amelyek az emberi fejlődés szintjein, az élet legkülönbözőbb területein jelentkeznek. Keresztyén hitvallásunkat a szellemi ragyogás legmagasabb fokára emelte: megteremtett egy egyházi rendet, mely előképévé vált az államszövetségnek; bizonyságot tett arról, hogy őrangyala tud lenni a tudományoknak; fölszabadította a művészeteket, olyan politikai elgondolást hirdetett, mely életet adott az alkotmányos kormányformának úgy Európában, mint Amerikában; elősegítette a mezőgazdaság és az ipar, a kereskedelem és hajózás kibontakozását; teljességgel keresztyén jelleget adott a családi életnek és a családi kötelékeknek; magasrendű erkölcsi mércéjével morális tisztaságot honosított meg társadalmi köreinkben; és e sokrétű hatás mellett az egyházat és államot, a társadalmat és a családot olyan alapvető filozófiai felfogással alapozta meg, melyet szigorúan saját uralkodó alapelvéből vezetett le, és amelyet ez által a sajátjának is mondhatott.” [1]

Kuyper számára nem lehet kétséges, hogy fényes jövő áll a kálvinista világnézet előtt, ugyanakkor egy erős kihívóra talált mégpedig „saját kísérteties karikatúrájában,” a francia forradalom óta teret hódító modernizmusban, amely mint a rák terjed és aláássa a keresztyén hitet. Mivel a keresztyénség legmagasabb és legtisztább formája a kálvinizmus, ezért annak megvédésére is ez legalkalmasabb.

Közvetlen kapcsolat Istennel

A kálvinizmus ereje abban rejlik, hogy Istent és embert közvetlen kapcsolatba hozza, míg a keresztyénség más formái, mint például a katolicizmus és a lutheranizmus, a papság révén közvetítőket iktatnak bele ebbe a kapcsolatba. A kálvinizmusban viszont nincsenek ilyenfajta megkülönböztetések az emberek között, hacsak ezek nem Isten rendeléséből származnak: „A kálvinizmus tehát nemcsak a rabszolgaság és a kasztrendszerek nyílt formáit utasítja el, hanem a nők és a szegények bárminemű burkolt megalázását, ellenez mindenféle hierarchiát, és nem tűr meg semmiféle arisztokratizmust.” [2]

Modernista uniformitás helyett kálvinista pluralizmus

A modernizmus is azt hangoztatja, hogy el akarja törölni az emberek közötti különbözőségeket, de ez Kuyper szerint nem valódi egyenlőséget, hanem csak az emberre kényszerített uniformitást eredményez: „Végül a modernitás, ami tagad, és eltöröl mindenféle különbséget, nem nyugodhat addig, míg a nőt férfivá, a férfit pedig nővé nem teszi, és minden különbözőséget közös nevezőre hozva meg nem öli az életet az uniformizmus zászlaja alatt” [3] Ezzel szemben a kálvinizmus lételeme a szabadság és a pluralizmus, Kuyper ugyanis a kálvinizmus világnézeti felsőbbrendűségének minden hangoztatása mellett is elismerte más világnézetek és vallások létjogosultságát.

A modernista uniformitás – kálvinista pluralitás ellentét Kuyper egyházakról vallott felfogásában is tetten érhető. Elutasítja az egyháznak, mint üdvintézménynek (Heilsanstalt) a felfogását és a népegyházi felfogással szemben is nagyon kritikus. Szerinte a felekezeti sokszínűség elősegíti a vallásos élet növekedését és gazdagodását, míg az uniformitás kényszerítése ezen a területen megkisebbíti azt, ezért fontos az egyházak, felekezetek és világnézetek pluralitásának elfogadása. Az emberi egyenlőség hangsúlyozását pedig a gyakorlatba is átültette, amikor miniszterelnöksége idején gyarmati politikájában ragaszkodott a holland gyarmatok őslakosainak vallási és törvény előtti egyenlőségéhez.

Isten általános kegyelmének hangsúlyozása

Kuyper neokálvinizmusának másik fontos eleme az általános kegyelemről (gemeene gratie) vallott felfogása. Kuyper szerint Isten üdvösségre vezető különleges kegyelme mellett általános kegyelme is munkálkodik, amely nemcsak a benne hívőket, hanem a nem keresztyéneket is képessé teszi arra, hogy jót cselekedjenek. Ezáltal a keresztyéneknek nemhogy nem kell, de nem is szabad magukat távol tartaniuk a nem keresztyénekkel való együtt munkálkodástól és a világtól, hiszen Isten általános kegyelme lehetővé teszi, hogy velük együtt tegyenek a jóért.

A világból való „monasztikus menekülés” helyett a kálvinizmus Istent a világban akarja szolgálni, annak minden területén. Ugyanakkor ez nem jelentett világias életmódot Kuyper számára, aki tradicionális kálvinista alapon elutasította a táncot, kártyajátékokat és a színházba járást. Hasonlóan az ÖR évre rá megjelenő weberi-paradigmához, amely a puritán munka-etika kapitalizmusra gyakorolt hatását tárta fel, Kuyper is kiemelt jelentőséget tulajdonít a kálvinizmus modern gazdaságra, társadalmi és kulturális fejlődésre gyakorolt hatásának.

"Szuverenitás-körök"

Amikor Kuyper a kálvinizmus politikára, tudományra és művészetekre kifejtett hatását vizsgálja fontosnak tartja leszögezni: habár ezek a területek kivonták magukat az intézményesült egyház befolyása alól, nem jelenti azt, hogy vallásosság vagy világnézet tekintetében semlegesekké váltak volna. Éppen ellenkezőleg, ezek a területek a különböző világnézetek összecsapásának színtereiül szolgálnak. Például a modernizmus politika elmélete tagadja Isten létét, míg a kálvinizmusé Isten szuverenitásának elismerésén alapul. Ez azt jelenti, hogy számára a politika és társadalom csak alárendelt szuverenitással bírnak.

A politika területén Isten közvetlen közbeavatkozását ellehetetlenítette a bűn, ezért azt az emberi kormányzás helyettesíti. Alacsonyabb fokon, például a család szintjén, azonban még megvalósulhat az Isten akarata szerinti vezetés, ezért ezeket a területeket az államnak és politikának érintetlenül is kell hagynia. Ez a „szuverenitás kör” elmélete (souvereiniteit in eigen kring). Eszerint a család, az üzlet, a tudomány, a művészet, egyház, ipar, minden társadalmi szféra, amely a létét nem az államnak köszönheti, és amely törvényeit nem az állam felsőbbségétől származtatja, hanem egy magasabb tekintélytől eredezteti, Isten kegyelméből az államéval megegyező tekintéllyel és szuverenitással bír.

Kuyper ezen sajátos szubszidiaritás elve, a „szuverenitás kör” elmélete szolgáltatta az ideológiai alapot számára, hogy felvehesse a harcot a liberális állam holland református egyházra gyakorolt befolyásának megszüntetéséért és az egyházi iskolák egyenjogúsításáért.

A tudomány felszabadítása

Kuyper szerint a kálvinizmus felszabadította a tudományokat a teremtett világ teljesebb megismerésére és táplálta a tudomány művelése iránti szeretetet, ugyanakkor ez a szabadság konfliktushoz is vezetett. Ebben a fő határvonal nem hit és tudomány között húzódik, amelynek egymással való szembeállítását Kuyper vitatja, hanem a „normalista” és „abnormalista” tudósok között.

A normalisták csak a természetes adatokat és magyarázatokat veszik figyelembe és a világ jelenségeinek megmagyarázásához a deizmust, panteizmust és naturalizmust hívják segítségül, míg az abnormalisták elfogadják Isten és az isteni közbeavatkozás lehetőségét. Kuyper szerint mindkét csoport képes magas fokú tudományosság művelésére. A problémát inkább az jelenti, hogy a normalisták rá akarják erőszakolni a véleményüket a másik csoportra, amivel szemben biztosítani kell a kutatás és oktatás világnézeti szabadságát, ami ezen a téren is megtörheti a modernitás uniformizálni próbáló törekvését. Ezt a szemléletet szépen példázza Kuyper saját egyetemalapítása 1880-ban.

Magyarországi hatások

Kuyper két lánya az I. világháború alatt magyarországi hadikórházakban vállalt ápolónői szolgálatot. Édesapjuk őket meglátogatva utazott először Magyarországra 1916-ben. Teológiai szellemisége elsősorban Sebestyén Jenő és az általa szerkesztett Kálvinista Szemle (1920-1931) és Magyar Kálvinizmus (1934-1938) révén vált ismertté és jelentőssé a két világháború közti időszakban. Sebestyén „történelmi kálvinizmusa,” a kuyperi teológiai koncepciók alkalmazási kísérlete volt a háborús összeomlás és a trianoni országvesztés utáni társadalmi és egyházi útkeresés számára. Kuyper neokálvinizmusának magyarországi lecsapódásai hozzájárultak a magyar reformátusság egy részének öntudatra ébredéséhez; egyházuk, társadalmuk ügyeiért érzett felelősségérzetük, elkötelezettségük megerősítéséhez.


Felhasznált irodalom

BRATT, James D.: Abraham Kuyper, J. Gresham Machen, and the Dynamics of Reformed Anti-Modernism, The Journal of Presbyterian History, LXXV. évf., 1997/4, 247-258.

DARAY Erzsébet: A szerzőről, in Abraham Kuyper: Kálvinizmus és modernitás, ford. Dankuly Levente, Kolozsvár, Koinónia, 2001, 213-215.

DYKE, Harry van: Groen van Prinsterer: Godfather of Bavinck and Kuyper, Calvin Theological Journal, XVII. évf., 2012/1, 72–97.

HARINCK, George: Abraham Kuyper's Historical Understanding and Reformed Historiography, Fides et Historia, XXXVII. évf., 2005/1, 71-82.

HIEMSTRA, John L.: Calvinist Case for Tolerant Public Pluralism; The Religions Sources of Abraham Kuyper’s Public Philosophy, Religious Studies and Theology, XXXIV: évf., 2015/1, 53-83.

KENNEDY, Simon: Abraham Kuyper and his Political Thought: Calvinist and Pluralist, The Reformed Theological Review, LXXII. évf., 2013/2, 73-85.

KENNEDY, Simon: Abraham Kuyper: Calvinist Anti-Revolutionary Politican and Political Thinker, Australian Journal of Politics and History, LXI. évf., 2015/2, 169-183.

KOLFHAUS Vilmos: Dr. Kuyper Ábrahám, ford. Czeglédy Sándorné Kósa Margit, Budapest, MEKDSZ Szövétnek Kiadóvállalata, 1926.

KROEF, Justus van der: Abraham Kuyper and the Rise of Neo-Calvinism in the Netherlands, Church History, XVII. évf., 1948/4, 316-334.

KUYPER, Abraham: A kálvinizmus lényege, ford. Csűrös József – Czeglédi Sándor, Budapest, Bethlen Gábor, 1922.

KUYPER, Abraham: A kálvinizmus politikai jelentősége, ford. Miklós Ödön, Budapest, Holland-Magyar Református Bizottság, 1923.

KUYPER, Abraham: Kálvinizmus és modernitás, ford. Dankuly Levente, Kolozsvár, Koinónia, 2001.

LADÁNYI Sándor: Abraham Kuyper Vázlatos visszatekintés a holland református egyház utóbbi két évszázados történetére és abban Kuyper jelentőségére, hatására, Theologiai Szemle, XXXI. évf., 1988/2, 98-100.

MOLENDIJK, Arie L.: “Mine” The Rhetorics of Ahraham Kuyper, Article in Zeitschrift für Neuere Theologiegeschichte / Journal for the History of Modern Theology, XV. évf., 2008/2, 248-262.

MOLENDIJK, Arie: "A Squeezed Out Lemon Peel." Abraham Kuyper on Modernism, Church History and Religious Culture, XCI. évf., 2011/3-4, 397-412.

MOLENDIJK, Arie: Neo-Calvinist Culture Protestantism: Abraham Kuyper's "Stone Lectures", Church History and Religious Culture, LXXXVIII. évf., 2008/2, 235-250.

SKAFF, Jeffrey: Common Grace and the Ends of Creation in Abraham Kuyper and Herman Bavinck, Journal of Reformed Theology, IX. évf., 2015/1, 3-18.

VREE, J.: The Marnix-Vereeniging: Abraham Kuyper's First National Organization (1868-89), Dutch Review of Church History, LXXXIV. évf., 2004/1, 388-475.

WEBER, Max: Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Budapest, Gondolat, 1982.

  1. Abraham Kuyper: Kálvinizmus és modernitás, ford. Dankuly Levente, Kolozsvár, Koinónia, 2001, 180.
  2. Abraham Kuyper: Kálvinizmus és modernitás, ford. Dankuly Levente, Kolozsvár, Koinónia, 2001, 24.
  3. Abraham Kuyper: Kálvinizmus és modernitás, ford. Dankuly Levente, Kolozsvár, Koinónia, 2001, 23.