Soos Géza 1912. október 13-án született Budapesten, alsó középosztálybeli, félig evangélikus, félig református családban. Még gimnazista korában kapcsolódott be a kor egyik legnagyobb hatású református ifjúsági egyesülete, a történelmi kálvinizmusból merítő Soli Deo Gloria Diákszövetség (SDG) munkájába, amely mindvégig meghatározó szerepet játszott az életében. Első tapasztalatai egyike volt, hogy a helyi, kőbányai SDG-kör tagjaival ő szervezte meg a közeli nyomornegyedek, az Auguszta- és a Valéria-telep rendszeres szegénygondozását. Kúriai bíró édesapja pályáját követve 1935-ben diplomát szerzett a budapesti tudományegyetem jogi karán. Rövid ideig bírósági munkát vállalt, eközben továbbra is intenzíven részt vett az SDG tevékenységében, előbb főtitkár, majd alelnök, végül 1940 és 1946 között a szövetség elnöki tisztét töltötte be. Soos elnöksége alatt szervezték meg az SDG szárszói konferenciatelepén – a Püski Sándor-féle Magyar Élet Kiadóval együtt – az 1942-es és a történelmivé vált →1943-as szárszói találkozókat. Személye volt a garancia kormány és az egyházvezetés számára, hogy egyházi keretek között megrendezésre kerülhetett a felelős magyar értelmiség háború alatti legfontosabb tanácskozása.

Soos az SDG képviselőjeként kapcsolódott be az akkor formálódó ökumenikus mozgalmakba, amelyek révén kiterjedt nemzetközi egyházi kapcsolatrendszert épített ki. Így kerülhetett sor arra, hogy 1938-ban a huszonhat éves fiatalember bizalmas megbízást kapott a kormánytól: miközben az SDG képviseletében küldött volt az európai református diákszövetségek svájci tanácskozásán, vegyen részt a Roosevelt amerikai elnök által Evianba, a Harmadik Birodalomban élő, fenyegetett zsidók sorsának megvitatására, összehívott konferencián is.

1938 nyarán csatlakozott a Horthy-korszak számos titkos szervezetének egyikéhez, a magyar nemzetvédelmet célul kitűző Magyar Testvéri Közösséghez, amelynek vezérkara ebben az időben elsősorban a német expanzió visszaszorítására törekedett. Soos részt vett a legjelentősebb egyetemi ifjúsági szervezet, a Turul belső ellenzékéből létrehozott új, németellenes ifjúsági egyetemi csúcsszerv, a Magyar Ifjúság Nagybizottságának létrehozásában és vezetésében is.

Teszt

A háború kitörését követően az SDG az egyháziak által végzett embermentő tevékenység egyik jelentős központjává vált. A szövetség Kálvin téri központjában lengyelek, fővárosi diákszállójában pedig holland katonatisztek találtak menedéket. Soos javaslatára hozták létre protestáns és katolikus ifjúsági egyesületek az SDG központjában működő Magyar Menekültügyi Ifjúsági Bizottságot, amely a német megszállás után tovább folytatta a lengyel, francia, holland menekültek segélyezését. 1939-ben Teleki Pál miniszterelnöki titkára, illetve a Teleki kezdeményezésére, Szent-Iványi Domokos vezetésével a Miniszterelnökségen felállított IV. (Tájékoztató) Osztály munkatársa lett. A kormányfő „privát kabinetjeként” is számontartott részleg az angolszász orientációjú, németekkel szembeni titkos tevékenység központjaként működött. Teleki Pál halála és az osztály felszámolása után Soos a Külügyminisztériumba került, ahol a svájci, svéd, finn ügyek előadója és egyben menekültügyi megbízott lett. Hivatali elöljárója, Szent-Iványi Domokos révén lett a háborúból való kilépés előkészítésére létrejött titkos csoportosulás, a Kiugrási Iroda munkatársa is.

A német megszállást követően a rendkívüli munkabírású és kiterjedt kapcsolati hálót működtető Soos Géza kiemelkedő szerepet vállalt a politikai ellenállás megszervezésében és az üldözöttek mentésének gyakorlati megszervezésében. Az egyházi egyesületek zsidómentő tevékenységét a háború után így foglalta össze: „Táboraiban annyi üldözöttet rejtett el az SDG, amennyit csak a hely megengedett. […] Magánszemélyek, lelkipásztorok, állami alkalmazottak, titkos nyomdák ezerszámra gyártották a hamis keresztleveleket.”

1944. március 19-ét követően Szent-Iványi Domokos vezetésével – részben a kiugrást korábban előkészítő személyekből – megalakult az egyik legjelentősebb, mindvégig illegalitásban működő polgári ellenállási szervezet, a Magyar Függetlenségi Mozgalom (MFM), amelynek Soos lett a fő mozgatórugója. Tevékenységének egyik legnagyobb horderejű akciója a történelmi jelentőségű Auschwitz-jegyzőkönyv megszerzése és terjesztése volt. 1944 áprilisának végén titkos csatornákon keresztül kapta meg az auschwitzi koncentrációs táborból megszökött két rab – Rudolf Vrba és Alfred Wetzler – hiteles beszámolóját a haláltáborban zajló tömeges megsemmisítésről. Soos gondoskodott róla, hogy a magyarra fordított jegyzőkönyvet titokban eljuttassák a keresztény egyházak és zsidó szervezetek vezetőihez, valamint a kormányzóhoz is.

Az MFM legeredményesebb akciójára, amelynek előkészítésében Soos Géza szintén tevékeny szerepet vállalt, 1944 júliusában került sor, amikor Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, a Budapesten és környékén állomásozó I. páncélos hadtest-parancsnokság vezérkari főnöke a Baky László belügyi államtitkár nevéhez köthető csendőrpuccs, s ezzel a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozására páncélosaival körülzárta Budapestet. Ugyanekkor református és katolikus embermentő szervezetek vezetői Soos koordinálásával kidolgoztak egy civil akciótervet is, az ún. sétáló bizottság tervét a fővárosi zsidóság elhurcolásának megakadályozására, arra az esetre, ha a Koszorús-akció sikertelenül végződne.

1944 júliusától, Wallenberg Magyarországra érkezésétől a svéd diplomata egyik legfontosabb segítője lett az embermentésben és a magyar ellenállási mozgalom szervezeteivel való kapcsolatok kiépítésében. Az illegalitásba húzódó férfit a Gestapo és a nyilasok is keresték, rejtekhelyét naponta változtatta. Családjával is megszakított minden kapcsolatot, így csak a háború után értesült édesanyja és egyik kislánya haláláról, illetve ekkor láthatta először az ostrom idején született gyermekét. Soos 1944 szeptemberében előbb az MFM polgári szárnyának irányítását vette át, majd a nyilaspuccsot követően gyakorlatilag az egész szervezet vezetése ráhárult. Az ő feladata volt a kapcsolatfelvétel az ellenállásban részt vevő más szervezetekkel. Soos képviselte az MFM-et 1944. november 9-én a Bajcsy-Zsilinszky Endre irányításával megalakult, az ellenállás mozgalmait összefogó Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (MNFFB) vezetőségében, s ő tartotta a kapcsolatot a németellenes politikai pártokat tömörítő Magyar Front vezetőségével is.

A nyilaspuccsot követően az MFM elhatározta, hogy Soost egy titkos tárgyalódelegáció élén Nyugatra küldi, hogy tájékoztassa a szövetséges erőket a magyar ellenállás együttműködési készségéről, embermentő tevékenységéről, hogy minél kedvezőbb fegyvernyugvási feltételeket érjenek el, beleértve Budapest ostromának az elkerülését is. Az előkészületek rendkívüli titoktartás mellett – többek között – Bethlen István egykori miniszterelnök és Wallenberg tudtával folytak. Soos kémregénybe illő, életveszélyes úton, egy német felségjelű repülőgépet ellopva érkezett 1944. december 9-én társaival az olaszországi Bari városának amerikai támaszpontjára, ahol az angol, illetve az az amerikai hírszerző szolgálat (OSS) őrizetébe kerültek. Az amerikai titkosszolgálat 1945. május elejéig tartotta hadifogolyként „barátságos őrizetben”. Soos még ugyanazon év szeptemberében áttelepedett Genfbe.

Felesége gyermekeivel együtt Svájcba ment, miközben Soos 1946 januárjában visszatért Magyarországra, hogy felvegye a szolgálatot a Külügyminisztériumban, de néhány hónap múlva a politikai rendőrség várható letartóztatása elől menekülni kényszerült. 1946 nyarán Éliás József és egy, az életéért Soos Gézának hálás politikai nyomozó segítségével kalandos úton, vöröskeresztes csomagok közé bújva hagyta el véglegesen az országot. Az emigrációban elvégezte a teológiát. Tanulmányaival párhuzamosan megbízást kapott a közép- és kelet-európai menekültek lelki gondozására.1951 őszén családjával együtt az Egyesült Államokba költözött. 1953. szeptember 5-én autóbalesetben hunyt el egy pennsylvaniai kisváros, McConnelsburg közelében.